A másik ember érzelmileg kapcsolódni akart, én meg – miközben igyekeztem a legmesszebbmenőkig empatikus lenni – leginkább addig jutottam, hogy értő fülem hegyezésével egy időben grafománként ontottam neki a gondolataimat. falakat emelő juhász Tovább olvasom…
Hello world!
Helló világ, ezennel ismét körbevizelem a net egy szegletét, ami csak az enyém, és nem csak úgy jelképesen, hanem valóban bele van kasírozva a nevem a whois-be, mert l’Oréal. Bizony. Hello world! Tovább olvasom…
(t)hey
Vannak ők, és vagyok én… a kettő között hatalmas szakadékkal. Életem nagy része abból állt, hogy megpróbáltam átmászni hozzájuk, vagy legalább takargatni, bagatellizálni a fényévnyi távolságot, ami elválaszt tőlük. Volt – nagyritkán – , hogy büszkén kiálltam a szakadék szélére, és belekiabáltam a semmibe: nem félek tőletek! Ilyenkor hatalmas szél támadt, és pillanatok alatt a mélyben találtam magam… (t)hey Tovább olvasom…
Semmiség
Be kell vadítani a kutyát, hogy ne lásson embert, Pista bácsi is megmondta, aztán egyszer éjjel úgy kellett leszedni a kerítésről, miután a kutya már őt sem engedte a kapu tetején átmászni. Még szerencse, hogy az asszony otthon volt, bár tőle is kapott az öreg egy kis ezt-azt az éjjeli mulatásért.. Semmiség Tovább olvasom…
tizennégy… magad légy…
Ezt az írásomat a Búráról hoztam át némi kommentárral. Nagyon furcsa volt számomra, hogy mennyire nem ment át a végső kérdésem implicit jellege. Vagy azért, mert nem sikerült az olvasóimat végigvezetni a (szerintem jól felépített) absztrakciós ösvényen, vagy – köszönhetően mániás epizódjaiknak – direkt értették félre azt. tizennégy… magad légy… Tovább olvasom…