Be kell vadítani a kutyát, hogy ne lásson embert, Pista bácsi is megmondta, aztán egyszer éjjel úgy kellett leszedni a kerítésről, miután a kutya már őt sem engedte a kapu tetején átmászni. Még szerencse, hogy az asszony otthon volt, bár tőle is kapott az öreg egy kis ezt-azt az éjjeli mulatásért..
Pár hónapja még ki sem mertem menni az utcára, aztán már csak attól kezdett el lüktetni a halántékom, ha szembejött valaki. Olyan vagyok, mint egy riadt vadállat. Azt sem hiszem el, amit kérdeznek, minden szempár mögött a tömény rosszindulatot látom, sokszor sírni tudnék, hacsak rám néz valaki. Egyik nap annyira idegesítettek a mögöttem koppanó léptek, hogy direkt befordultam egy másik utcába, csakhogy ne halljam a fenyegető ütemet. Néha annyira fáj a fejem, már attól félek, tényleg kilyukad, ha a szemeim ismét ugrálni kezdenek. De már itthon se jobb. Eddig boldogan menekültem haza, most pedig az ágyamon ülve is reszketek. Ülök és reszketek órákig. Vagy csak fekszem, aztán alszom, utána megint felriadok valamire, és így tovább. Egyedül a kutya- meg a macskaetetés ad ritmust a napjaimnak. Hozzájuk vekkert lehet igazítani, egyedül az óraátállítás után romlanak el.