A másik ember érzelmileg kapcsolódni akart, én meg – miközben igyekeztem a legmesszebbmenőkig empatikus lenni – leginkább addig jutottam, hogy értő fülem hegyezésével egy időben grafománként ontottam neki a gondolataimat. Vállaltam ugyan a női mivoltomat, de az inkontinenciától kezdve a löttyedt testemen keresztül a szexuális vágyam totális hiányáig mindent leírtam, ami egy férfit elriaszthat. Amikor azt kezdte hajtogatni, hogy valaki át fogja törni ezt a gátat, megszólalt a vészcsengő. Soha nem a férfit láttam benne, csak egy durcás kisfiúnak tűnt, és utaltam is rá, hogy tizensok évvel fiatalabb nálam. Tisztáztam, hogy nálam kizárt a párkapcsolat, legfeljebb pótanyja lehetnék, ha efféle hajlamok lennének bennem – de nincsenek. Számomra az oldal arról szól, hogy két ember terápiás céllal eszmét cserél az élete történéseiről, és megértéssel viseltetik a másik iránt. Nem akar a másik apja, anyja, szeretője, kutyafüle lenni.
Erre egy ponton bedobta a „kinyírom magam” kártyát. Pontosabban a „vonat elé ugrok” kártyát, ráadásul olyasmivel vádolt meg, amit soha nem írtam le: hogy a férfiak csak a szexre kellenek.
Régóta próbált belőlem valami érzelmet kicsikarni, hát ezzel sikerült. Felháborodtam, féltem, tanácstalan voltam egyszerre. Egyvalamit biztosan nem akartam: gondoskodó anyaként tördelni a kezem. Igazságtalannak tartottam, hogy mindez velem történik meg.
Amikor egy hónap múlva visszatért, rettenetesen megörültem, hogy él. A beszólásai még mindig nyomasztottak, hiszen – mint tudjuk – nekem mindenem megvan, mégis egész nap otthon tespedek, és problémázok a semmin. Bezzeg ő, akinek semmije nincs, mindig egyedül mászott ki a szarból. Amikor javasoltam, hogy a kórházi kezelésére (és az előzményekre) tekintettel fejezzük be az eszmecserét, mert rossz hatással vagyok rá, egy grandiózus nagyjelenet keretében megvádolt chaten, hogy ignorálom, és épp akkor hagyom magára, amikor rottyon van.
Szerencsére a stílusa – amellyel nemcsak engem boldogított – már másokat is kiakasztott, akik nálam direktebben olvastak be neki. Most úgy látom, törölte magát. Sok minden kavarog bennem az ügy kapcsán. Iránta leginkább sajnálatot érzek – amellett, hogy dühítenek a nyomorult manipulációs trükkjei. Hatalmas problémának látom, hogy az öngyilkossággal való fenyegetőzés ellen még amnyi eszköz sincs a kezünkben, mintha telefonon beszélgettünk volna. Ugyanakkor olyan ez, mint amikor a délutáni napfényben élénkebbek lesznek a színek: megtanulod értékelni azokat az emberi kapcsolataidat, amelyek nem elkeseredett manipuláción, hanem valóban két ember konszenzusán alapulnak.